Nagykanizsa (Miklósfa) Sportcsarnok - Nótaest

2014.11.08 21:00

Magyarnóta est Miklósfán 2014.11.08.

 
A Miklósfai Kertbarát Kör 2014-ben is megszervezte hagyományos nótaestjét.
Ezúttal is a Miklósfai Római Katolikus Egyházközséggel karöltve szerveztük meg a rendezvényt, melynek bevételét a templom orgonájának felújítására ajánlottuk fel.
A nemes cél érdekében széleskörű összefogással készültünk az eseményre!
Szívesen látott vendégeink voltak az iskola tornatermében a környező települések, Surd, Liszó, Belezna, Nemespátró lakói és természetesen a helybeliek és sok nagykanizsai is eljött hívásunkra.
A rendezvényt Bojtor Róbert esperes nyitotta meg, megköszönve a hívek adakozását templomunk szépülésére.
A remek vacsorát  a nótaénekesek fellépése követte.
Először Szigeti Ferenc roma dalaival és nótáival kezdődött a műsor, majd Szőllősi Emese fokozta tovább a hangulatot.
Az énekeseket most is ifjú Farkis Béla zenekara kísérte nagy rutinnal.
A közönség láthatóan jól érezte magát és a sok tombola ajándék láttán nem fukarkodtak a tombolajegyek vásárlásával.
Az éjszakába, majd hajnalba nyúló mulatságon Tibi és Vivien gondoskodott a vendégek táncparkettra történő csábításáról.
És miért pont most kerül ez elő?
Mert talán közlési eltiltásom eddigre elévülhetett és a kellemes pillanatokra sosem késő visszaemlékezni...
Néhány fotó emlékeztetőül:

Bojtor Róbert esperes megnyitja az egyházi bált.

Fantától is emelkedett a hangulat!

Szigeti Ferenc először szerepelt nálunk.


© 2013 Minden jog fenntartva.

Készíts ingyenes honlapotWebnode